2012. július 31., kedd

Csalódás termékek...:/

Sziasztok!
Lezárult a szavazás arról, hogy miről szeretnétek posztot. Hát nem jött túl sok, de végül is a csalódás termékek nyertek. De hát akkor kezdjünk  is bele! :)

1. SUNFLEUR Bust FormPLUS mellbalzsam
Nagyon ki szépséges a doboza és jó ideje izgatta már a fantáziámat.
Sokáig szemeztem vele, majd egyszer betértem a Rossmann-ba és megláttam, hogy le van akciózva. Most már megveszlek, gondoltam magamban. Persze előtte már utánaolvasgattam, sok véleményen végigrágtam magam és többen írták, hogy a feszesítést nem tapasztalták, de ápolta a bőrüket. Már ezzel is megelégedtem volna. Hát nem így lett....elkezdtem használni esténként, zuhany után majd pár nap után azt vettem észre, hogy teljesen kipattogott a mellkasom. Na jó most leteszem, pihentetem aztán hátha, adtam neki még egy esélyt. De másodjára is kezdtek előjönni a kis idegesítő ragyakezdemények így letettem. Sajnos nem vált be így teljesen elvesztettem a lelkesedésemet eziránt a krém iránt. :( Azóta néha rákenem a dombomra, ha eszembe jut...mégse dobjam ki, ha már megvettem alapon.
Persze ez nem azt jelenti, hogy a termékcsalád rossz lenne, továbbra is nagyon szemezek velük mivel magyar termék, nem tesztelik állatokon, és olyan kis szépek :D.

2. Labello Pearly Shine
Az illata fenomenális, és a színe is szép.
Kifogytam a jól bevált Sensitive Care-ből, anyukámnak meg ez nem kellett így nekem adta. Ugye mint említettem már, én mindig jó vastagon kenem be a számat és éppen nem csak egy "szájfény" funkcióra volt szükségem. 3 estén át használtam és olyan szinten művivé varázsolta ajkaimat, hogy az valami hihetetlen volt. Mintha egy műanyag réteg lenne rajta. Egyből le is tettem a rendszeres használatról és akkor szereztem be - a már korábban említett- Beauty Kiss-t.
Szájfényként még használgatom, de egy Labello-tól ápolást is várnék.

3.-4.-5. Pantene Pro-V Protect&Shine Sampon; Pantene Pro-V Protect&Shine Balzsam; Pantene Pro-V Protection&Shine Spray 
Ajándékba kaptam ezeket a termékeket és mivel funkciókat tekintve mindegyik a festett haj színének megóvására lett kifejlesztve így egy kalap alá vettem őket.



Igazából finom az illatuk és puhává varázsolják a hajam, de a színvédelem... hát nem láttam változást. Örültem nekik nagyon mivel jön a nyár és a nap szívja a hajam... így is sokan szőkéznek, holott természetes vörösre festem a hajam, csak ugye a festék kopik. Szóval amire kifejlesztették nekem nem jött be. :)

6. Versace Bright Crystal
Ajándékba kaptam ezt is. Elsőre még tetszett is az illata, de aztán amikor elkezdtem használni magamon mindig csak az alkohol szagát éreztem. Na mondom szép... hát igen, csak is a tökéletes parfüm. ;)
Ti használtátok ezek közül valamelyik terméket? Vagy esetleg csalódtatok valamilyen kozmetikumban az elmúlt időben?

2012. július 30., hétfő

Gyors, finom, diétás reggeli

Sziasztok!
Egy igazán egyszerű és gyorsan összedobható, viszont annál inkább laktató receptet hoztam nektek. Én ezt reggelire ajánlanám, hiszen akkor kell a legtöbb táplálékbevitel.
Mivel eléggé édes szájú vagyok, így próbálom mindig a reggeli időszakába, de mindenképpen délelőtt letudni az esetleges édesség utáni sündörgésemet és hogy ha ezt megtudom oldani csupa egészséges és alig hizlaló hozzávalókból hát miért ne tenném, bűntudat nélkül!


Mindig is szerettem a kásás jellegű ételeket :)

Hozzávalók egy személyre:
2 dl tej
4 ek. zabpehely (nekem apró szemű)
2 ek. kókuszreszelék
tetszés szerint édesítő
egy marék mazsola
2 kiskanál lenmag

Az a remek ebben a receptben, hogy teljesen rugalmas, a tejen és a zabpelyhen kívül mindent lehet rajta változtatni. Elhagyhatod a kókuszreszeléket és a lenmagot, tehetsz bele más/még aszalt gyümölcsöt, magot vagy akár friss gyümölcsöt is.
Amennyire nem tűnik nagy adagnak, annyira laktató, meg se tudtam enni egyszerre.

Remélem kipróbáljátok, nekem nagyon ízlett ;)

2012. július 29., vasárnap

Sun Ozon naptej teszt

Sziasztok!
Mint írtam jön a naptej teszt mivel végre sikerült használni. Finom 30fok körüli volt az idő így el is mentünk a tóra. Krémmánián sok pozitívat olvastam erről a naptejről és pluszba hozzájött még, hogy a Rossmann-os újságba leértékelve láttam.
Itt a termékcsalád, bár a választék korántsem ennyi.
Szóval én a 30 faktoros tubusos naptejet vettem meg 200 ml és 900 HUF volt leértékelve 1000 valamennyiről, ha jól emlékszem.
Igaz nem egész nap voltunk csak délután 1től majd másnap úgy 2, fél3tól de a nap igen jól fogott, második nap egy felhő nem volt az égen és árnyékba egy percig nem voltunk. A társaságból csak én kentem be magam, hát nem is égtem le velük ellentétben. (kivéve páromat, de neki alapból jó bőre van). Szóval nyugodtan mondhatom, hogy remekül szuperált. Szombaton abba a kitűnő időbe egyszer kentem újra de csak a vállamon mert éreztem rajta, hogy már igen meleg, de tökéletesen elegendő volt. Bekentem magam és rögtön mentem a vízbe, elég sokat is voltam bent, de persze napoztam is több órát mégse volt semmi probléma. Nyugodt szívvel ajánlom!

Plusz hasznos infó, hogy érdemes bemenni a Rossmannba mivel Július 30. és Augusztus 03. között minimum -25% kedvezmény van minden Sun Ozon termékre!
Én nagyon szemezek egy napozás utáni krémmel. ;)

Ti próbáltátok már ezt a termékcsaládot? Tapasztalatok?

Csomagom érkezett

Sziasztok!
Egy ideje nem írtam, de hát kihasználtuk a jó időt! :)
Pénteken meg is érkezett a parfümöm. Igazán meg voltam elégedve a szállítással mivel szerdán leadtam a rendelést, csütörtökön jött az e-mail, hogy átadták a futárszolgálatnak majd pénteken reggel az SMS, hogy aznap meg is érkezik a csomag. Az SMS-ben benne volt a futár telefonszáma is, ami azért jött jól mert aznapra fogorvoshoz is kellett mennem így muszáj volt érdeklődni, hogy kb. hányra várható a csomag.
Persze ezek szerintem egyértelműek egy szolgáltatónál de az igazság az, hogy jártam már nem egyszer úgy, hogy semmilyen tájékoztatást nem kaptam. Megrendeltem a parfümöt, eltelt egy hét és semmi nem történt, aztán nagy nehezen el lehetett érni őket telefonon és akkor közölték, hogy jaaajj hoppá hát nincs is raktáron a termék.

a csomi :)
 Mivel tesztert rendeltem, így benne volt a pakliba, hogy nem lesz kupakja, nem lesz díszes az üveg, de engem ez nem különösebben érdekel, a lényeg az illat. :)
Adtak még egy kis mintát az Intrusion Oscar de la Renta parfümből, ami engem nagyim púder illatú parfümjére illetve sárgadinnyére emlékeztet. Nem éppen az én világom.

Nektek hogy teltek a meleg napok? : ) Nekem sikerült végre tesztelnem a naptejet, szóval jöhet majd az a bejegyzés is! ;)

2012. július 26., csütörtök

Parfüm, parfüm

Sziasztok!
Nem tudom, hogy csak én gondolkozok-e így de szerintem minden embernek meg van a maga parfümje. Úgy értem az a tökéletes illat, ami leginkább illik hozzád és legjobban tükrözi a személyiségedet. Nem biztos, hogy csak egyetlen egy parfüm lehet ilyen, viszont nagyon nehéz az igazit megtalálni.
 Persze vannak olyanok is, akiknek vagy 5 vagy 6 illat a szekrénybe, aztán jó lesz ez, vagy épp megtetszik valamelyik, elfogyaszt egy üveggel aztán vált. Hát én nem ez a típus vagyok. :)
Volt két tökéletes illat. Felváltva használtam őket, az egyiket nyári időszakba a másikat pedig télen. Annyira jellemzőek voltak rám, hogy amikor megtudtam, hogy kivonták őket a forgalomból azt hittem megcsikarom magam :D de komolyan.
Nagyon fontosnak találom a tökéletes illatot így amikor az utolsó üvegcséből is kifogytam és minden netes oldal azt dobta vissza, hogy hát bocsi de már raktáron sincs...eszeveszettül kezdtem kutatni azt, ami ezek helyébe léphet.
Cindy Crawford waterfall
Először ajándékba kaptam egy 30ml-et, nagyon tetszett az illata de amikor elfogyott kaptam egy másikat aztán azt használtam. Majd amikor már az is elfogyott megtaláltam a kis üvegcsét és felelevenedett bennem, hogy ez milyen jó is volt. Onnantól kezdve nem volt megállás, beállt a függés. :D Ez volt a nyári illatom. Aquva és virág keverék. Nagyon  légies és könnyed illat.

Cindy Crawford Summer Day

Aztán egy karácsonykor anyukámtól kaptam egy ilyen Summer Day csomagot. Találomra vette meg, remélte, hogy tetszeni fog mivel még soha nem is éreztem ennek az illatát (merész :D) de szintén szerelmem volt, onnantól kezdve nem is voltam hajlandó mást használni ezeken kívül. Egészen ugye a bevonásig... Ez volt a téli illatom, neve ellenére, mindig a hűvösebb időszakban kívántam magamon. Virágos gyümölcsös illat.

Amikor az utolsó üvegem végén jártam beindult a szaglászás, keresgélés, de nem. Voltak "talán" illatok, de akkor se voltak az igaziak. Aztán anyukám adott egy kis mintát, hogy szaglásszam meg, hátha tetszik meg neki úgy se kell, max elfújkálom. Na és ekkor bumm : D Kellesz nekem!

Nino Cerruti 1881 Collection
Szóval meg volt az utód. Egyből kutattam rá, hááát van egy ára :D még a teszternek is, de ez parfüm és 100ml. 8600Ft az az ár amit legolcsóbbat találtam és megegyeztem magammal, hogy a ballagásra kapott pénzemből félrerakom és ha felvesznek az egyetemre, akkor egyből rendelem is meg :) ha meg nem, akkor jól elvásárolom a pénzt :D
Szóval ez a kis jó illatú szépség ma kosárba került és 1-3 napon belül meg is érkezik! :)
Illatcsoportja: orientális- virágos

Nektek van olyan parfümötök ami igazán tükröz titeket?

2012. július 23., hétfő

Fogfájás...jee :D

Sziasztok!

Ma erről az igazán kellemetlen dologról fogok írni nektek. Merthogy múlthét óta valami nem stimmelt a számban. Aztán csütörtökön hajnalban, amikor már épp aludni mentem volna elkezdett fájni a fogam. A bibi csak az volt, hogy fogalmam se volt melyik mert elöl hátul, fent lent felváltva. Szuper, gondoltam magamban ennek nem lesz jó vége. Aztán ez így ment pénteken is, felváltva fájt, hol itt hol ott aztán abba hagyta, majd megint rákezdett. Végül szombaton kiéleződött egy konkrét fogamra a dolog. Nem fájt annyira, hogy én ezért gyógyszert kapkodjak be, de azért valljuk be ha valami fáj folyamatosan, és idegesít is a tudat, hogy ebből semmi jó nem lesz, és nem fog csak úgy pikk-pakk eltűnni és helyrejönni az egész, amire csak legyintünk másnap, hogy ohh, csak egy kósza fájdalom volt azzal valami muszáj kezdeni. És itt jön a szegfűszegolaj.



Figyelem!! CSAK hígítva!!!

 Ennek az olajnak zsibbasztó hatása van és (fog)orvosok is előszeretettel használják. Először kicsit furcsa volt ezt olvasni, de használat közbe rájöttem, hogy tuti mivel teljesen ilyen orvos íz maradt a számban. :D Nagyon fontos, hogy hígítsátok mert erősen maró hatású, és semmiféle képpen ne nyeljétek le. Illetve hígítva már elvileg nem jelenthet gondot, de én azt tanácsolom, hogy még akkor se. Egy kiskanál olívaolajba csöpögtettem 5 cseppnyit elkevertem majd egy vattakorongot kettévágtam, belemártogattam és ráraktam a fogamra. Végül is az egész fogam körbefogta és az ínyem, szájpadlásom is beterítette a vatta. Ezután jön az undi rész :D ugye a lenyelés megakadályozása. Hát én a csap felett álltam nyitott szájjal, el lehet képzelni, annak aki akarja. De mindezt félretéve abszolút ajánlani tudom mert bezsibbasztotta a fogam, és sokkal elviselhetőbb volt az a nap.
 Ma pedig végre eljutottam a dokihoz, gyökérkezelés...szupii. De hát inkább ez, mint a fogfájás :)

Ne feledjétek, nem éri meg addig várni mire elkezd fájni! (én se vártam, kívülről makulátlan a fogam) Minden évbe minimum egyszer el kell menni ellenőrzésre, az igazán nem tart semmiből. Ha meg mégis talál valamit még csírájában elkapjuk és nem jutunk el a gyötrődésig! :)

Nektek van valami házi praktika fogfájásra?

Film - Ideglelés Csernobilban

Sziasztok!
Már nem is tudom, talán negyedszerre kezdek bele ebbe a posztba, de mivel már 24 oldalmegjelenítésem volt Oroszországból így úgy gondoltam mégiscsak megcsinálom.
Szóval привет!



Nagyon izgatta a fantáziámat ez a film. Rettentő kíváncsi voltam rá, de párom előkészítette a terepet, hogy nem lesz az a fúde jó film, erre készüljek fel. Így is lett. Mondhatni baromi nagy csalódás volt :D Kb. annyira szólt Csernobilról mint a szobám....na jó annyira, hogy "ott játszódik"(azt esetleg nem árt tudni, hogy sok jelenetet itt Magyarországon vettek fel). Amit ha így elolvas az ember azt gondolja, hogy hát akkor meg?? mi ebbe a baj, de ha megnéznétek akkor megértitek, hogy ott játszódik, vannak vonatkoztatások de valahogy mégse klappol a kép. Teljesen lehetetlen dolgok vannak benne, melyeket épeszű ember nem tenne meg bármennyire is "buli" az extrém-turizmus.
10ből adnék neki mondjuk....2őt de csak mert ott játszódik ahol. : D

Én alapból egy nagy horror rajongó vagyok, de mint írtam, ez a film igazán érdekelt. Merthogy Csernobil is elég régóta foglalkoztat. Rengeteg videót, képet láttam már, olvastam is elég sok mindent. Ez ilyen megmagyarázhatatlan vonzás : D vannak dolgok amik egyszerűen érdekelnek de nem annyira, hogy baromira beleássam magam. Ilyen például az orosz nyelv és Csernobil. Nem véletlen, hogy az oroszt választottam második idegennyelvemnek, számomra egyértelmű volt. :) Viszont már az orosz kultúrába egyáltalán nem mászok bele. Ilyen részleges vonzásnak mondanám még például a vulkánokat, könyvem is van róluk és baromi szépnek és érdekesnek találom őket, viszont a földrajz iránti kíváncsiságom ennyiben ki is merül :D. Nos, igen nálam vannak ilyenek.

Ti néztetek mostanában botrányosan rossz filmeket? Esetleg láttátok a fent említettet?

2012. július 21., szombat

pictures* 1.

Sziasztok!
Egy ideje itt ülök az üres bejegyzés előtt és egyszerűen nem jön a ihlet. Úgyhogy pár szép képet hozok nektek. :)








Remélem tetszenek nektek is.
Ti mit csináltok ebben a ramaty időben? :)

2012. július 19., csütörtök

DIY körömlakk - szemhéjpúder színátmenettel

Sziasztok!
Ha van olyan szemhéjpúderetek amit megvettetek de valahogy mégse passzol az arcotokhoz vagy a pigmentáltságával van probléma esetleg valahol a szekrény mélyén egy ősrégi félig kifogyott darabra bukkantok és nem tudjátok mit kéne vele kezdeni, ne dobjátok ki, mivel remekül fel lehet még használni! Én most "körömlakkot" csináltam belőlük. A képek talán nem a legjobbak lettek és csak egy-egy ujjamon próbálgattam a teszt kedvéért és persze, hogy tényleg működik-e az elmélet.

Ebbe sajnos belemásztam... és nem jön úgy át
a színátmenet, viszont a szép csillogás annál inkább.
Használt szín: zöld és fehér


Itt viszont más sokkal kivehetőbb a színátmenet.
Használt szín: világos kék és sötét kék

Remélem tetszik! :)
És most jön az elkészítési folyamat.
Szükséged lesz a szemhéjpúderre, egy ecsetre amit lehet "gyötörni" (előtúrtam egy régi, a sulihoz vett festőecsetet), és egy átlátszó körömlakkra. Semmiképp sem a megszokott, bevált fedőlakk inkább egy 100asban kapható neve-nincs lakkocska amiért nem kár ha esetleg elszíneződik vagy az ecsetet befogja a szín.
Maga az elkészítés igazán egyszerű:
1. Lovely-s műkörömhatást keltő alap. (én  minden lakkom alá ezt használom)
2. Ez nekem két részből állt azért mert már alapból volt egy francia alap szín a körmömön erre pedig rájött (na itt gondban vagyok úgyhogy valaki igazán kisegíthetne) egy selyemfényű, színváltós (?) lakk. Teszek be inkább képet.
Ezt majdnem hagytam megszáradni majd nagyon vékonyan kentem rá átlátszót.
3. Az ecsettel felvettem a színt, (vegyünk a kék körmöt) és elkezdtem belenyomkodni a lakkba. Először a világos végig a körmön. 
4. Majd a köröm feléig ráfestettem az átlátszóból és a sötét szemhéjpúderrel is megtettem ugyan ezt.
5. Folyamatosan felváltva használtam a két színt és az egész körmön, egyedül annyi - ami logikus is- , hogy a világos púdert a köröm felső részre, a sötétet az alsó részére "ütögettem"inkább. 
6. Amikor már úgy érzed, hogy elérted a megfelelő színt átkened még egyszer átlátszó lakkal majd rendes fedőlakkal, hogy tartós legyen.

Folyamat közben :)

 Mit szóltok hozzá? :)
Remélem tetszik és azt is, hogy érthető voltam. Próbáljátok ki tényleg nagyon szépen csillog.

2012. július 17., kedd

Kísértés...

Sziasztok!
Szeretnék pár tippet adni az ellen, hogy valaki a diétája alatt kísértésbe essen. Mert ugye előfordulhatnak mélypontok, eljtuthatunk a na most én feladom stádiumba.
Én leginkább azt tanácsolnám, hogy napközbe foglaljuk el magunkat, tűzzünk ki célokat magunk elé mint például - ma átszortírozom a szekrényemet,
                     - egy kis szépségnapot tartok és csinálok pakolást az arcomra, hajamra,
                     - kitakarítom a szobám/lakást
                     - megnézem a kedvenc filmem/sorozatomból pár részt
Ezek persze csak most hirtelen jött ötletek. Az otthonról való kiruccanást talán csak azért nem tartom jó ötletnek (kivéve ha az kinti sport) mert még nagyobb lehet a kísértés.

De persze mindez csak akaraterő kérdése, aki elhatározza, hogy igenis megcsinálja és kibírja annak nem okoz problémát se a kiruccanás, se a süti a hűtőbe.

Kitartás!! ;)
 És még berakok egy jó kis számot, futáshoz és tornához is kiváló!

2012. július 16., hétfő

Piros köröm + bye bye zsír 1. nap

Sziasztok!
Ma csak egy körömdekort hoztam nektek, remélem tetszik. :) A Moyra piros lakkját és az Essence Nude Glam iced latte lakkot használtam hozzá. A kis flitterek pedig fodrászkellékesből vannak.
Remélem tetszik!
 
                   ___________________________________________________________

1. nap a diétában
Mint mondtam rákapcsolok így délelőtt tornáztam este pedig még elmentem futni egy kicsit. Az igazat megvallva egyáltalán nem éreztem magamat éhesnek napközbe, csak ettem mert kell :D
A sport, erősítés azért szükséges egy diéta, fogyókúra vagy súlyvesztés során, hogy az alakunk feszes maradhasson. Mert ugyebár reklámoznak mindenféle zsírmegkötő kapszulát meg anyámtyúkját és még ha ezek használnak is, ki szeretne lefogyni - tegyem fel- 20kg-ot úgy, hogy egy plöttyedt test, lötyögős bőr még mindig megmaradjon. Számomra akkor nincs értelme mert még mindig van probléma. Ezért nem jó a hirtelen és edzésmentes fogyás.
Sok sikert annak aki velem tart vagy épp a saját harcát vívja! Kitartás!

2012. július 15., vasárnap

Bye bye zsír 0. nap

Sziasztok!
Azért jelentkezem nektek ezzel a bejegyzéssel, hogy hátha kedvet kap még valaki.
Elhatároztam ugyebár, hogy most nekilendülök és legyilkolom a kilókat :D Így hát a mai, nulladik napon próbáltam rákészülni lelkileg is (mert, hogy ez is nagyon fontos! és nagyon nagy segítség, hogy van mögöttem, aki támogat és tartja bennem a lelket) és testileg is. Mindenhol azt olvashatjuk, hogy fúú nagyon nagyon fontos a soooook folyadék bevitel! Naná, ez elméletben meg is van csak én se iszok eleget, ezt azzal akarom megelőzni, hogy magam elé teszek egy nagy flakon vizet, hogy téged meg egy másik ugyan ilyet ma megiszlak. Megspékeltem még egy kis almaecettel ami elősegíti a szír bomlását....az íze persze borzalmas számomra de valamit valamiért!

És nem mellékes, hogy egy 4 napos diétát fogok most tartani. Azért is jelentkezem vasárnap este ezzel mert ha valaki holnap olvassa ezt a bejegyzést még mindig be tudja szerezni a hozzávalókat és letudhatja ezen a héten az egészet úgy, hogy a hétvégéje már szabad!
Nagyon fontos, hogy a csodát nem várhatjuk a diétától. Vagyis igen, de csak ideig-óráig. Ugyanis a diéta elsősorban az izmunkat emészti fel, onnan fogyunk először és nagy hirtelen látványos lehet ugyan, de ez vissza fog kúszni. Bármennyire is nehézkes a kezdet muszáj sportot is belevinni.
Na de erről most nem írok többet.

Ennek a 4 napos diétának a lényege, hogy meg van adva, hogy mit ehetsz....nyilván. Minden nap ugyan azt kell enned, ugyan abban a mennyiségben de te döntöd el, hogy mit mikor vagy mivel kombinálva. Plusz a sok folyadék természetesen víz, vagy zöld tea, semmi cukrozott lötyi(!!!)

2 dl paradicsomlé
10 dkg párizsi
10 dkg sajt
10 dkg túró
1 db főtt tojás
2 dl joghurt vagy kefír
1 db grapefruit vagy alma vagy narancs bár szerintem ez igazán helyettesíthető szezonális gyümölccsel mint például egy kis dinnye vagy egy-két sárgabarack mérettől függően

Szóval ez lenne a mintaétrend, szerintem annyira nem vészes főleg, hogy csak 4 nap az egész. Persze nem azt várom el tőle, hogy 5 kg minusz legyen sőt semmi nagy dolgot nem várok tőle igazán egyedül azt, amire viszont tökéletes lesz mégpedig a gyomorszűkítésre.

Ne feledjétek soha ne egyél jóllakásig mert akkor tágul a gyomrod és legközelebb többet kell berakni, hogy megint megteljen! ;) Csak piciket és lassan!

Ajakápolás

Sziasztok! :)

Kis túlzással lehetne mondani azt, hogy ajakápoló függő vagyok. Ez részben igaz, részben viszont nagyon nem, szóval mindenki döntse el majd :D
A függőségem nem abban jelentkezik, hogy mennyit kipróbáltam már hanem inkább magában a használatban. Sőt... rendszerességgel csak is kettőt használok. Másféléket esetleg próba ként vagy épp nem vittem magammal és elkértem valakiét. (szigorúan csak családon belül, akkor is csak úgy ha tudom, hogy a szájával semmi gubanc nincs és előtte letörlöm a kezemmel! óóóóvatos vagyok :D)
Szóval a két abszolút favorit :

Labello Sensitive Care: Egyszerűen tökéletes! Tényleg semmi mást nem tudok mondani! Abszolút perfect! Viszont most, hogy néztem a honlapjukat vagy nincs már ez a termék vagy új ruhát kapott vagy én vagyok eltévedve :D mert az enyémnek ami volt ilyen kis szép egyszerű kupakkal rendelkezett, viszont kamillás volt. Az oldalukon pedig már csak ezt a kamille & calendula-t találom....na mindegy, ha ezt vennék és nem lelném meg a kis egyszerűt akkor ezt a kamille & calendula-t venném több mint valószínűnek találom, hogy ugyan azt a hatást érné el. Hogy miért nem tudom pontosan lentebb majd kifejtem


Beauty Kiss lip balm sensitive: Szintén a tökéletességet veri! Abszolút jól helyettesíti a fent említett Labello társát.  Talán nem olyan krémes, de azt hiszem ettől eltekinthetünk.

                                                   
Szóval visszatérve a bevezetőre arra értettem a függőségem, hogy napközben épp, hogy elvétve használom az ajakápolókat. Az éjszakára bízom, hogy kiváltsa hatását viszont akkor dögivel!! :D Merthogy nem csak átkenem egyszer aztán jólvan, neeeeeem sokszor, vastagon vagy 5-6-szor végighúzom a számon és ezt szinte minden este elvégzem. Télen ezer%, hogy minden este megteszem de még nyáron is elég sokszor előfordul. Sokkal szebben mutat egy szép, teljesen ápolt száj, hát még szájfénnyel! :)
Az pedig, hogy forgalomban van-e még azért nem tudom mert talán tavaly, vagy tavaly előtt télen teljesen kifogytam belőle és a pénztárcám se állt a legfényesebben. Viszont SOS-ben kellett valami így hát betértem a spar-ba. Nagyon szemeztem a megszokott kis labellommal, de tudtam, hogy még mást is be kéne szerezni és szinte eszem őket így hát na mind1...jó lesz ez is alapon leemeltem ezt az igazán baráti áru ajakbalzsamot. Este jött a szokásos rutin, akkor megjegyeztem magamban, hogy háát nem a megszokott puha, selymes érzés viszont reggelre tökéletesen meg voltam vele elégedve. A hatás ugyan az! Úgyhogy azóta nem is igazán vettem mást, így ezért nem tudom, hogy van-e még forgalomba ez a sima zöld Labello. 

Viszont amit még a Labellotól kipróbálnék (na persze nem hiszem, hogy meg fogom venni magamnak...inkább elhintem, hogy hmmm kipróbálnám meg de jó lehet, egy ajándékozási alkalom előtt és hátha megkapom, ha meg nem azt se baj igazán :). micsoda egy számító vagyok):

Volt még szintén a Labello-tól egy eléggé melléfogásom, annak is meg van a története. Ha megszavazzátok (jobb fent), hogy a csalódás termék cikkel álljak elő mihamarabb, akkor azt is elolvashatjátok. :)

Ti milyen ajakápolót használtok? Van bevált, vagy inkább a változatosság hívei vagytok?
Szép napot!! :)

2012. július 14., szombat

Rákapcsolás...MOST JÖN A VÁLTÁS!

Sziasztok!
Mint ahogy azt már írtam a sütis posztban, nem vetem meg a finom ételeket, de ennek ellenére küzdök a felesleggel. Az utóbbi időben mégis sikerült elhanyagolnom a dolgot. Már viszonylag közel voltam a célomhoz nagyjából másfél éve kisebb, nagyobb lendülettel szépen lassan tornáztam lefele a kilókat. Egy jó ideje nem is álltam mérlegen, voltak stresszesebb időszakok is, amikor én a kajához nyúlok...sajnos. Szóval most szembenéztem vele, rávetettem magam és amit láttam...megdöbbentett. Néztem én a tükörbe, hogy nem az igazi, de most! Totális döbbenet. Az álom súlyom az 68kg, és most 80-at mutatott a mérleg....hatalmas csalódás. Hogy juthattam ide?? gondolom most magamban mikor már egész közel voltam a célomhoz a 73kg-val amit tavasszal mutatott a mérleg. Úgyhogy most elhatároztam hogy hétfőtől meg sem állok addig ameddig 60-nal nem kezdődök.


Önmagam ellensége vagyok! És addig harcolok még nem látom magam tökéletesnek...magas a mérce! : D
Per pillanat úgy tervezem, hogy külön postba, de ha nem is külön, a mindennapi bejegyzésekbe fogok egy-egy sort írni arról, hogy hogy haladok vagy éppen mi a harcom eszköze :D.
Mit gondoltok erről? Érdekelne titeket ez a téma vagy inkább mellőzzem és maradjak a "beauty" dolgoknál? Egyelőre magam se tudom, ezért is írtam meg ezt most szombaton. Hétfőig még van idő :)

Energiát adó reggeli

Sziasztok!

Tudod, hogy egész délelőtt vagy akár még délután is úton leszel?
Nos, ha én egy ilyen napot tervezek mindig valami kiadósat reggelizem. Nem szokásom útközbe betérni sehova se enni. Inkább reggel tankolok fel, hogy még véletlenül se álljon fönn a szédelgés vagy kifáradás veszélye.
Most megmutatom nektek én mit szoktam ilyenkor reggelizni. Lényegében ugyan az amit a két képen láthattok : D csak kicsit más verzióban.

Tükörtojás sült bacon-el mellé egy kis majonéz
Félbarna kenyér (de még mindig a barna magvas az igazi)
És nyáron az elmaradhatatlan turmix!!!



Baconos tojásrántotta egy kis majonézzel
Francia zsemle (azt hiszem ez a neve :D)
és tejes kávé soook tejszínhabbal

Szóval én ezt szoktam reggel enni, számomra eléggé kiadós. Próbáljátok ki ha gondoljátok. :)
Nektek van valami bevált recept? : D

2012. július 13., péntek

Amit kinéztem...

Sziasztok!
Mivel szaladóba vagyok így csak egy gyors post lesz. Fejben már vannak ötletek, hogy mit, hogy kéne még írni, csinálni, milyen téma lesz még, csak nincsenek kikristályosodva.

Valamelyik nap nézelődtem a Lonsdale holnapján és kinéztem két szupi kis cuccot, amit szeretnék majd megszerezni. Azért is nézelődtem a holnapjukon mivel nemrég nyílt itt Sports Direct ahol hattttalmas leértékelések vannak és ilyen cuccokat is tökjó áron be lehet szerezni.
És akkor most jöjjön a két termék:

Azt írja VeryBerry and White a színe : D nekem nagyon tetszik. Szeretem az ilyen árnyalatú felsőket.
Ez a zöld gatya meg : D fuhuuu nagyon szeretem a zöldet és ha nem valami libaf*s zöld szín a valóságban akkor szerelem :D

2012. július 11., szerda

Fehér golyók

Sziasztok!
Ma ezt a cuki kis videót hoztam nektek, most találtam. Rólam tudni kell, hogy minden állatkáért oda vagyok ami szőrös, bolyhos, pelyhes. :)
Szép napot nektek!

2012. július 10., kedd

Ki gondolná, hogy csodaszer?? Szódabikarbóna

Sziasztok és hello hűvösebb idő!!
Már igazán hiányzott, bár azért olyan sokáig ne tartson mert így, hogy fog elkészülni a naptej teszt ;).

Ma igazából egy sokszor emlegetett szerről, a szódabikarbónáról írok nektek.
Biztos ti is olvastátok már, esetleg használjátok is, de ha mégse akkor remélem segítséget tudok nyújtani nektek. Leginkább a szag elvevő hatásáról szeretnék most pár sort megejteni. Bátran használjátok a hűtőbe, cipőbe, szekrénybe sőt még dezodornak is.

Én igazán nem szeretem amikor a hűtőbe (főleg a tej hajlamos rá) az egyik étel átveszi a másik illatát. A sárgadinnye kifejezetten engedi az illatát, amivel olyan nagy baj nem is lenne, de ha egyszer nem azt eszek/iszok, akkor azét annyira nem vágyom rá. 2 kis tégelybe öntöttünk szódabónát és egyszerűen semmi dinnye illat nincs a hűtőbe, fantasztikus! : )
Illetve a sarum nos hát... : ) ugyebár mindenki járt így a cipőjével. Vagy akár a balerina cipővel, elég egyszer felvenni harisnyával és már meg is van az 'illat'. Én egyelőre a sarumon teszteltem. Nem új, végig szaladtam már benne egy teljes nyarat, meg is áztunk együtt jó párszor és tavaly nyár végére eléggé kellemetlen lett a helyzet. Aztán az éven nem akartam tőle megválni így fogtam és indulás előtt két csipetnyit végigdörzsöltem a sarun, aztán leráztam ami lejött róla, felkaptam és ment is. Semmit, de semmit nem lehetett érzeni!! Abszolút bevált, esőbe, melegbe!! Megéri lányok tényleg!
És nem utolsó sorban a dezodor mivoltáról szeretnék most írni. Én egy izzadósabb fajta vagyok, ami kellemetlen tud lenni, persze nem vagyok büdös mint a.... :D de mondjuk egy izzasztó szaladgálós napon nem kell frissítenem. És mindezt (amit még egy dezodorral sem) a szódabikarbónával sikerült elérnem. Annyi az egész, hogy vizes törölközővel kicsit benedvesíted a hónaljadat majd a kezeddel vagy vattapamaccsal 'bekened' a hónaljadat. És kész is!

Remélem tudtam egy kicsit segíteni, hajrá, próbáljátok ki! : )

2012. július 8., vasárnap

Színátmenetes köröm

Sziasztok!
Ezt a színátmenetes körmöt nem olyan régen készítettem el, első próbálkozásom volt. Remélem tetszik :)



És mikor már elkészült akkor vettük észre,  hogy jééé : D
Szivacsos technikával készült, de talán nem ezt a két színt kellett volna használni.
Essence Nude Glam 04 iced latte és Essence Colour&Go 07 ROCK IT, BABY! volt a két használt lakk, a fedő pedig Moyra átlátszó.

2012. július 5., csütörtök

Sütiiiik :P

Sziasztok!
Nem tudom ti hogy vagytok vele de én nagy süti és sütés fan vagyok : D nem igazán tudom visszautasítani a finomságokat. "Legalább egy picit vagy csak egy harapááást" És sokszor rám tör a jajj de megennék valami fincsi cuccot érzés. Mindezek ellenére folyton küzdök a kilókkal mert nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben. Most két receptet hozok nektek. Mind a kettő egy igen egyszerű és gyors finomság, pont egy bögrényi adag. (vigyázat!! rá lehet szokni!! :D)

Bögrés- mikrós csokis süti
Egy bögrébe beleütsz egy tojást, adsz hozzá 2 evőkanál cukrot, ezt összekevered. Ez után jöhet két és fél evőkanál liszt és egy evőkanál keserű kakaópor. Erre egy fél evőkanál olaj, majd egy evőkanál tej. Ezt az egészet jóóóól összekevered kanállal vagy villával, amelyik szimpatikusabb : D Ezek után durvára törsz pár kocka (tetszés szerint, ki mennyire szeretné csokisra) keserű csokit. Arra felhívnám a figyelmet, hogyha belekevered a csokidarabokat akkor az több mint valószínű, hogy az aljára fog süllyedni - ha nem is mind- viszont ha a tetejére dobod akkor az ott is marad. (én bele is keverek, rá is rakok ;))

És van egy "diétázós" egészséges verzió is : ) Az eredeti receptet egy receptes oldalon találtam ITT. Én csak egy pici változtatást végeztem rajta.

Zabkásás csokis- bögrés süti
Az én verzióm annyiban tér el, hogy kimértem a zabpelyhet, de tettem még közbe hozzá úgy két evőkanálnyit mert keveseltem. És a cseresznyét nem raktam bele még a tűzön volt hanem utólag már a bögrébe. Ja és nem tejcsokit használtam hanem keserűcsokit, ezáltal raktam bele két kanál mézet is. : ) a tálalásnál pedig a bögrébe kanalaztam egy kis cuccost, rá cseresznye, megint massza, megint cseresznye, megint massza és még pár szem cseresznye, majd reszeltem rá egy kis csokit még. : ) nagyon fincsi volt!
A bögre nem a legszebb, de a csoki reszelés közbe pattogott, aztán nem töröltem le.

Tetszik nektek a süti? Esetleg meg is csináljátok? Véleményt kérek róla! :)

2012. július 3., kedd

Galaktikus körmök

Sziasztok!
Egy újabb körmös posztot hozok. Még mindig hódít a galaxis, így most egy ilyen kreációt mutatok be nektek. Lehet, hogy kicsit pepecselős, és időigényes, de szerintem abszolút megéri elkészíteni!


 A képekről leírást ITT olvashattok. 
És ha már galaxis, a Tescoban az F&F résznél láttam egy nagyon kis szuper tollas fülbevalót amin halvány galaxis minta volt. Nagyon tetszett, igazán mutatós! Szerintem aki teheti az csapjon le rá! ;)

2012. július 2., hétfő

Essence nail art express dry drops

Sziasztok!
Most erről a kis csodamütyürről írok nektek. Amikor megkaptam kétkedve néztem rá, mikor először használtam még akkor is. "Mi ez az olajos, folyós cucc?" gondoltam magamban, de hatalmas pozitív csalódás volt! Eddig egyik lakkom se fogott ki rajta, tényleg ha nem is 1percen belül de max 5 perc és teljesen megszáradt a lakk. Még az Essence gel-look fedőlakkomat is pik-pakk megszárított....na persze azt tudni kell róla, hogy nem éppen friss ez a lakk, ezáltal órákba kerül, hogy megszáradjon. Gondolom sokan jártatok így ezzel a termékkel. Először még szuper, aztán egyre hosszabb a száradási idő, ami nagyon kiborító. Ma teszteltem tehát az express dry drops-t és wááó! Igaz nem kezdtem el 5 perc után tapizni, hogy na megszáradt-e már, hanem szépen felvittem a fedőt, aztán szinte rögtön a "cuccost"  majd megnéztem a kedvenc sorozatomból egy részt. Mire vége lett a körmöm megszáradt, nem maradt benne se az ujjlenyomatom, se a ruha nem nyomódott bele. Úgyhogy szerintem abszolút megéri beruházni erre a termékre!





Ti használjátok ezt a terméket? Esetleg vannak negatív tapasztalataitok?

2012. július 1., vasárnap

Virágos körmök

Sziasztok!
Nos elsőre egy pofon egyszerű és gyors körömkreációt hozok nektek. Nagyon kis mutatós. Nincs is másra szükségetek hozzá csak egy pontozóra (ami nekem vagy hullámcsat vagy fogpiszkáló) és fogpiszkálóra, hogy a pötyikből szirmokat csináljatok.

Remélem tetszik nektek és ti is kipróbáljátok! : ) A technikát ebből a videóból lestem el.