2012. október 24., szerda

Lila szemsmink+ egy kis extra

Sziasztok!
Tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy sminkes. Sőt igazából évekig a fekete szemceruza tette ki a sminkelésem nagy részét. E termék továbbra is hű társam maradt, és nem áll szándékomban lecserélni, de az elmúlt egy évben kezdtem próbálgatni mást is. Most ebből láthattok egy morzsát.
Az első képen egy hétköznapi sminket láthattok, a másodikon már egy kicsit cifráztam a Halloweenre való tekintettel. :)

És akkor nézzük, hogyan is készült :)

A szempillám már ki volt festve előre úgyhogy tekintsetek el ettől :).
Elsőnek a Manhattan 3 rosewood effects szemhéjpúder világos színével festettem ki a kijelölt területet. Ez adott egy szép fényes csillogást.

Másodszorra a S-HE 631 szemhélypúder duójának világosabb liláját használtam a mozgószemhéj belső részére.

Majd pedig ugyan ennek a duónak a sötétliláját használtam, amit "összemaszatoltam" a világossal, hogy ne legyen nagy a kontraszt :)

Legvégül pedig kivételesen a Manhattan fekete tusát használtam a szemem kihúzására. (életemben először használtam ilyen ecsetet és tust, azért elég jó lett :D)


És egy kis extraként, egy szolid mondhatni Halloweenre szánt továbbfejlesztett verziót is hoztam nektek.

Remélem tetszett, készítsétek el ti is! : )
Jó szórakozást!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése