2013. február 27., szerda

Pocahontas ma

Kiskoromban, nem voltam egy nagy hercegnős mese néző, igazából egyik se érdekelt igazán. Már akkor is az állatos mesék jobban lekötöttek. Egyedüli akit nagyon szerettem az Pocahontas volt, talán pont a természethez közeli egyénisége miatt : )

Így gondoltam megalkotom korunk verzióját is.

pocahontas


Remélem tetszik!

Szeretnétek még ehhez hasonló bejegyzéseket? Ezen nem Disney hercegnők mai verziójára gondolok, hiszen azt már több bloggerina is elkészítette, hanem a legváltozatosabb embereknek és karaktereknek a korunknak hű öltözetét.


2013. február 26., kedd

Szösszenet

Sziasztok!

Beindult a második félév az egyetemen, így tegnap elmentünk a párommal még pár füzetet venni.
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nekem meghatározó az, hogy milyen füzetbe írok. Ha ilyen csudiszép borítót látok magam előtt máris sokkal több kedvem van beleírni. Azt pedig mondanom sem kell, hogy én is vizuális típus vagyok (mint, hogy már több bloggerina oldalán is olvastam, talán ez és az írási hajlam kapcsolódik egymáshoz:)) így az eddig is színes filcekkel megtömött tolltartóm egy új darabbal bővült, a mentol kék/zöld kinek, hogy tetszik : ) stabilo filccel.
Nagy örömömre, anyukám meglepett ezzel az Essence kézkrémmel karamell és forrócsoki illattú, magamnak soha nem vettem volna meg, de így nekem is van szerencsém kipróbálni.

Szeretnétek véleményt a kézkrémről? Ti megvásároltátok?

2013. február 25., hétfő

Gerovital termékminta

Sziasztok!

Múlthéten a Gerovitaltól kaptam termékmintákat. A facebook oldalukon ti is tudtok játszani, így ti is hozzájuthattok ezekhez a mintákhoz.

Szerettem volna egy tartalmasabb bejegyzést írni erről a krémről saját véleményekkel.
Száraz bőröm van, főleg így télen, de még nyáron is hajlamos az arcom bizonyos területe a száradásra. Nappali krémnek egy gyorsan beszívódó, vizes hatású krémet kerestem, amit szeret is a bőröm.
Az első kis minta felnyitásával meglepődtem, mennyire finom illata van a tasakban található fehér krémnek, majd a felkenés után újabb meglepetés ért, az arcom szinte rögtön beitta, és nagyon puha lett tőle, a húzó száraz érzet pedig rögtön eltűnt. Ezt az érzést pedig egész nap tartotta!! Nem pattogott tőle ki az arcbőröm, rögtön elfogadta. A tapasztalataim alapján, amint elfogy a maradék kis Garnier krémem, be fogok ruházni egy ilyen arckrémre, jó szívvel ajánlom nektek is!

Használtatok már a termékcsaládból? Ha igen  mi volt az és milyen véleménnyel vagytok róla?

2013. február 17., vasárnap

Szettek*1

Sziasztok!

Ma annyira szép időnk van, hogy muszáj voltam pár tavaszi összeállítást hozni nektek! : )


spring days

Ez még a kezdetleges hűvösebb napokra remek, igaz inkább egy hosszú ujjúval, de annyira megtetszett ez az ujjatlan, hogy úgy döntöttem e köré építem az öltözetet.


just a day

Városban sétálgatós, egyszerűbb de mégis csajos. A pulcsi a kedvencem ;)


sunny day

Ez pedig inkább már a nyár derekára való összeállítás, de annyira szép ez a felső, hogy muszáj volt felhasználnom : )

Tetszenek nektek az ilyen bejegyzések? Szeretnétek több általam összeállított szettet látni?

2013. február 15., péntek

pictures*4

Tudom tudom, régen volt már bejegyzés, de ami késik nem múlik : )
Most viszont egy kis képes poszt következik :)

Annyira tetszik ez a lakk : )
Nemsokára itt a futó idő!!
A cipőt azt lecserélném, meg a táskát egy pakolósabbra, de amúgy 5*
Szeretnétek receptet? : )

Azt hiszem ez a képsorozat most igazán engem tükröz : )
Legyen szép napotok!

2013. február 8., péntek

Salecenter csomagom érkezett

Sziasztok!

Január másodikán rendeltem a Sale Center Webáruházból egy 12 db-os körmös ecsetkészletet.
Ők lennének azok : )
Meg vagyok velük elégedve, 30 munkanapon belül megérkezett, ahogy ígérték. Nem sérült meg a szállítás közben sem. 980 Ft-ba került + postaköltség, de ha előre utalva 10 napon belül átküldtem a pénzt még kedvezményt is kaptam. ITT tudjátok megnézni Ti is. : )

Remélem felkészültetek a körmös bejegyzésekre! ;)

2013. február 7., csütörtök

Élénkít és zsírt is éget, mi ez?

Sziasztok!

Remélem felkeltettem az érdeklődéseteket a címmel : )

Nem másról fogok ma írni, mint a zöld teáról!

A keleti országokban előszeretettel fogyasztják ezt a tea fajtát, nálunk már kevésbé elterjedtebb és az igazság az, hogy nem is nagyon vagyunk teafogyasztó ország, inkább csak a téli időszakban nyúlunk ehhez a folyadékformához.
Ebben a két változatban, amit lefényképeztem ezer százalék, hogy megtaláljátok. A filteres fajtát a kisboltokban és szupermarketekben is a szálasat viszont inkább gyógynövényboltokban.

Az elmúlt időszakban, ahogy beindítottam a "Nyárra bomba leszek" sorozatot rászoktattam magam a zöld tea fogyasztására. Eleinte csak a reggelt indítottam egy pohárral, de ma már egy litert megiszok belőle egy nap. Eredetileg a zsírégetőhatása miatt "erőltettem magamra", később napközben is ittam- ittam egy bögrével. Aztán amikor egy nehezebb vizsgámra kellett tanulni, pihenésképpen megittam egy adagot és azt vettem észre magamon, hogy a belül érzett strapáltság eltűnt és újult erővel esek neki megint a füzetnek. Következő alkalommal, amikor tanultam már egy litert be is készítettem, hogy teszteljem, tényleg a tea volt-e ennyire jó hatással rám, és lám tényleg! Egy percre nem éreztem magam fáradtnak, strapáltnak és agyilag megteltnek. E mellé még párosul a testre gyakorolt jótékony hatás is, hát kell ennél több? : )




Zöld tea hatásai:

  • felpörgeti az anyagcserét, ezáltal segít a fogyásban
  • kiválthatod vele a kávét, így elkerülöd a "szívem pörög de majd elalszok" állapotot
  • a rendszeres fogyasztással megelőzheted az elhízást illetve a magas vérnyomást
Fogyasztás:
Nagyon fontos, hogy a pozitív hatások ellenére, ne essünk túlzásba. Ne úgy akarjunk meginni egy nap 5 csésze teát, hogy mindig új filtert teszünk a bögrénkbe. Sokkal jobb ha egyszerre főzünk fel nagyobb mennyiségű vizet és abba rakunk egy filtert.

Elkészítés:
A forrásig hevített vizet(1L) hagyjuk hűlni még kb. 70 fokra vissza nem hűl, ezután tegyük bele a filtert. Ázzon a teánk 3-4 percig, majd ha már iható hőmérsékletűre hűlt, fogyaszthatjuk is : )
Ne használjunk ízesítőszereket.

+tanács: ha már teljesen lehűlt a teánk, kevésbé érezhető a jellegzetes íze

Én mostanában szálas verzióban szoktam inni.
Ez sem igényel túl sok mindent, a teánkhoz még filtert kell venni, amit a Müllerben 500Ft-ért meg tudtok vásárolni. Ebben az esetben egy teáskanálnyit tegyetek a filterbe, a további elkészítés ugyan az.
Remélem hasznos volt számotokra ez a kis olvasmány, erről a remek teáról és ti is kipróbáljátok!