2013. június 19., szerda

Nyereményjáték nálam! LEZÁRULT

Sziasztok!
Az elkövetkezendő két hétben, nemigazán fogok tudni nektek bejegyzéssel jönni, viszont nem szeretnélek titeket izgalom nélkül itt hagyni, ezért -két okból is - nyereményjátékot indítok!

Első ok, hogy meg fog szűnni a Google Reader a hónap végén, és nem szeretném elveszíteni a már ide feliratkozott olvasóimat : ), a másik pedig, hogy Június 30.-án lesz a blog egy éves! Ennek örömére egy kis aprósággal készültem nektek.



Megnyerhetitek a már itt említett ezüst körömflittert, egy rózsaszín körömdíszt, ami nagyon szép hologramos a napfényben illetve a kedvenc nyári körömlakkomat, az Aden Cosmetic Shocking Pinket. (körmön kép itt)

Az eddig meglévő rendszeres olvasóim, rögtön két eséllyel indulnak (persze ha szeretnének részt venni), ezzel is szeretnék nekik kedveskedni.

A játékban való részvétel feltétele, hogy Boglovin'-on kövesd a blogot. 
+ esély, ha kiteszed a blogod oldalsávjában a fent látható képet úgy, hogy az én blogomra irányítson.

Hozzászólásba várom a nevet és az oldal címet ha van : )
Eredményhirdetés Július elsején lesz.

Sok sikert mindenkinek! : )

A játék csak Magyarország területén érvényes. 

LEZÁRULT

37 megjegyzés:

  1. Szia! Réka Réka P. néven olvaslak már egy ideje itt és már bloglovinon is követlek. A nyereményjáték felhívása már a blogom oldalsávjában csücsül :rekablogol.blogspot.hu
    Köszi a játékot!!

    VálaszTörlés
  2. Szóval meg kell írni a neveket, oké :D Kicsit dekoncentrált vagyok, de ráfogom a melegre :D

    Cintia Kovács néven követlek (előtte Cini), Bloglovinon pedig Cintia, legalábbis asszem'. Ha valami még nem oké, akkor légyszi írd meg :)
    Köszi a játékot :)

    Blogom: http://cintiatekla.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Iluss♥ (Fiatalos blog) néven követlek, mindkét helyen ,és már a blogomra is kiraktam a játékot az oldalsávban! http://fiatalosblog.blogspot.hu/

    Szép napot neked! :)

    VálaszTörlés
  4. Thimmyke néven követlek bloglovinon. =)
    Poszt is ment ajátékról és oldalsávba is betettem. =)
    http://thimmykevilaga.blogspot.hu/2013/06/jatek-breenel.html

    Köszi a lehetőséget! =)

    Timi

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Stadoraként követlek a blogon, és bloglovinon is.:)
    köszi a játékot

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Vadiúj olvasóként követlek BeLLaLa néven, ill.bloglovin-on Eszter(bellala) néven. A játék megosztva az oldalsávban: http://bellalabeauty.blogspot.hu/
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  7. sziia!
    új olvasód vagyok, réka kerekes néven. Kerekes Réka néven követlek a Bloglovinon.
    Kitettem a játék képét a blogom olvasdájába: http://nagellacken.blogspot.hu/

    köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  8. A képfeltöltés szokott ilyet csinálni... Van, hogy pár óráig rossz, de aztán rendbejön. =) Nekem sincs mos a blogon semmilyen kép, mármint fejléc, meg ilyenek... Én is oda szoktam feltölteni, de eddig még mindig rendbejött. :D De kicserélem. a képed. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, máskor is csinálta már de mindig bepánikoltam és inkább felraktam máshonnan : D
      de akkor most már ezt is tudom, hogy csak várni kell picit és vissza is jön : )

      Törlés
  9. Szia!
    Szuper nyeremények,szeretnék is jelentkezni a játékra! :)
    Ivett Bicsák néven követlek Bloglovin-on, plusz kitettem a blogom oldalsávjába a játékot: www.yvusbeauty.blogspot.de
    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Enikő Széles néven követlek bloglovinon és a blogon is.
    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Régi olvasódként követlek Manna (mannakörmök) néven, bloglovinon pedig Marianna Kovács néven.
    Kiraktam a blogom oldalsávjába a képet linkkel együtt:

    http://mannakormok.blogspot.hu/

    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  12. Sziaa!
    Blogon Dalma ( : n;ven k0vetlek.
    Bloglovinon pedig Dalma Sánta néven!
    Köszi a lehetőséget! ( :

    VálaszTörlés
  13. Szia. LaurenMcGuy néven követlek bloglovinon.
    A blog oldalasavjaba is kirakom a képet, mihelyt gépről leszek:)
    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  14. Szia! :) Gabriella Branyiczky néven követlek bloglovinon, és itt is. Köszi a játékot.

    VálaszTörlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  16. szia!
    követlek bloglovinon http://www.bloglovin.com/judyyyyaranyos ezen a felhasználó néven.
    És kiraktam a blogom oldalsávbája a nyereményjátékot: http://tuttiigiornidelconsiglidiunadonna.blogspot.hu/
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  17. Szia!

    rone2122 néven követem a blogod.
    Bloglovinon pedig Schmidt Renáta néven.

    Köszi a játékot! :)

    VálaszTörlés
  18. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  19. Szia.

    Monika néven követlek itt, és Kisfekete Cica néven Bloglovinon.
    Köszi szépen a lehetőséget, szuper nyereményeket választottál :)

    VálaszTörlés
  20. szia nagyon tetszik a blogod:)) fel is iratoztam
    Ha nem nagy gond megkérhetlek , hogy kövess vissza?:))
    A blog: zsanibia.blogspot.com
    köszönöm előre is :)

    Egyébként ZsaniBia néven követlek mindenhol:)
    Köszi a játékot:)

    VálaszTörlés
  21. Szia!

    D. Lilla néven követlek most már bloglovinon :)
    Köszi a játékot, szép napot :)

    VálaszTörlés
  22. felraktam a blogomra:)

    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  23. Szia!

    Fairyland néven követlek bloglovinon és a google readeren is.
    Kitettem a játékot az oldalsávba: http://fairyland088.blogspot.hu/

    Köszönöm a játékot:)

    VálaszTörlés
  24. Szia, köszi a lehetőséget! :)
    Vezekényi Franciska néven követem a blogodat Bloglovinon.

    VálaszTörlés
  25. sziaa, cs.szandraa néven követlek bloglovinon :) blogom nincs :(
    köszi a játékot ! :D

    VálaszTörlés
  26. szia:)
    én is szeretnék jelentkezni.
    Panka néven követlek itt is és bloglovin'-on is, mindkettőn követtelek már a játék kezdete előtt is.:)
    a képet kiraktam a blogomon: http://pankakormok.blogspot.com/
    köszi a lehetőséget és további jó blogolást!:D

    VálaszTörlés
  27. Szia!
    Fanni néven követlek a blogon, és bloglovinon is.
    Köszi a lehetőséget!:)

    VálaszTörlés
  28. Szia!
    Anikó Faragó néven követlek itt és bloglovinon:)
    Kiraktam a játékot a blogomra: http://ancsa97.blogspot.hu/
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  29. Szia! Itt is és Boglovin'-on is Ivett (Szemesi) néven követlek :D

    VálaszTörlés
  30. Szia!

    Itt xstrawberrykissx néven követlek.
    Bloglovin-on Csipai Nikoletta néven követlek.
    Ki tettem a játékot a blogom oldalsávjába: http://xstrawberrykissx.blogspot.hu/

    Köszi a Játékot! :))

    VálaszTörlés
  31. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  32. Szia!

    Ha minden igaz, bloglovinon Kiglics Tímea néven követlek. Oldalsávba is kitettelek: http://raindropsinsunshine.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  33. Szia!
    Köszi a lehetőséget, szeretnék jelentkezni én is a játékra! :)

    Andrea Dittrich néven lájkoltam a bloglovinon a blogodat. :)

    Sok sikert!
    Andi

    VálaszTörlés
  34. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a játékra! :)
    Fanni Kereki néven követem bloglovinon a blogod! :)

    VálaszTörlés
  35. Szia Katus Pásztor néven követlek blogovinon :D és itt raktalak ki http://csakcsajok00.blogspot.hu/2013/06/httpworldofbree.html Köszi a játékot!:D

    VálaszTörlés