2014. március 4., kedd

Minikék

Sziasztok!

A múlt hétvégére úgy leamortizáltam a körmeimet, hogy 10ből 5nek a sarka letört, illetve a két nagyujjam tőnél beszakadt szóval muszáj voltam tőlük megválni. Így gondoltam, lereszelgetem az összeset, hogy majd újra szépen megtudjanak nőni, egyszerre.

Régen használtam már ezt a zöldet. Olyan kis vidám színe van a halvány aranyos, rózsaszínes csillogásával. Igazán vidám és így a tavasz elején teljesen feldobja a hangulatomat. : )

A gyűrűs ujjamra valamiféle azték mintát akartam varázsolni, több kevesebb sikerrel. A környezetemben eddig mindenki azt mondta rá, hogy karácsonyi mani, mert nekik a norvég minta jut eszükbe.

A mintát akrilfestékkel készítettem, egy már nem fogó tűhegyű filc segítségével. Az ecseteimmel érdekes módon eddig még soha nem sikerült ilyen vékony vonalakat húzni, úgyhogy gondoltam használok valami más eszközt. : )

Legyen szép napotok! : )

3 megjegyzés:

  1. Nem rossz ötlet a filc dolog. Jó színe van ennek a lakknak, tetszik a manikűr. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tudtam ötletet adni. : )

      Törlés
  2. Tetszik a zöld lakk színe. :)
    Megjelöltelek egy bejegyzésben: http://vaniliamamor.blogspot.ro/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés