2015. október 12., hétfő

L'oréal PRODIGY hajfesték 8.34 - Rezes világosszőke

Sziasztok!

Egy ideje hajszínváltáson gondolkoztam. 5 évig festettem a Silkys festékkel a hajam, amiről már írtam egyszer ITT, aztán nyár elején amikor utoljára azzal lett festve, rájöttem, hogy ráuntam. Nem éreztem már azt a varázst, mint régen. Úgyhogy tudtam, hogy váltanom kell.
Kicsit tanácstalan voltam, hogy sötétebb vagy világosabb irányba induljak, egy biztos volt, hogy a vörös szín marad. Végül engedtem a környezetem nyomásának és a világosabb áranyalatokat kezdtem el nézegetni.

Első utam a fodrászkellékesbe vezetett, ahol a csaj azt a tanácsot adta, hogy inkább ne kutyuljak otthon. Ez persze abszolút érthető, én sem akartam itthoni kísérletezésnek, öntögetésnek, arányok mérésének kitenni a fejem. Úgyhogy az összes paletta végignyálazása után a Rossmannba vezetett az utam. Ott további fél órát töltöttem a hajfestékek vizslatásával és az igazság az, hogy egyik szín se volt olyan, amilyet én kerestem. Merthogy ami nagyon megtetszett nekem, az ez:

Hát igen, tisztában vagyok vele, hogy én itthon magamnak ilyet nem fogok tudni kreálni, de szerettem volna legalább valami ehhez hasonlót. A hosszas Rossmannban álldogálás után, sikerült kiválasztani egy festékes, ami nem más, mint a L'oréal PRODIGY rezes világosszőkéje.






Ez hasonlított a leginkább ahhoz, amit én elképzeltem. Sajnos hiába van vagy 3 méternyi hajfesték választék, ha (talán) egyetlen egy szín van olyan, ami tetszik. Alapjáraton kíváncsi voltam erre az új hajfestékre, már a reklámja felkeltette a figyelmemet. Ammónia mentes, ápoló, nem roncsol, vadi új technológia.








A doboz tartalmazza magát a festéket, egy színelőhívót, egy balzsamot, kesztyűt és a leírást. Amikor először belekukkantottam a dobozba megörültem a nagy tubusnak, aztán itthon kellett rájönnöm, hogy ennél a festéknél is körültekintőbbnek kellett volna lennem, és nem volt elég előtte vagy 8 dobozt végigvizsglatni. Ugyanis a nagyobbik flakonban az anyag az ötös aljáig van. Barom jól néz ki ez a nagy doboz, meg a nagy tubus viszont baromi nagy csalódás is volt, hogy alig van benne anyag. Persze ez az én hibám is, hogy nem ellenőriztem le a mennyiségeket, csak azért na. Amúgy nagyon finom illata van, tényleg nem éreztem azt a roncsolást és hajszárítást, mint amit az előző festékem csinált. A pici tubuskában balzsam van, ami három alkalomra is elég. Igazából abszolút minőségi terméket kapunk, de ezt meg is kell fizetnünk. Sajnos a doboz már nincs a birtokomban, de ha jól emlékszem akkor a festék és a balzsam 60ml a színelőhívó pedig 40ml. Ami baromi kevés... középhosszú hajam van és egy doboz sajnos éppen hogy, visítva elég rá. 1990 Ft-ba kerül egy, tehát egyszeri próbálkozásunk volt. 4 ezer Ftot nem fogok kiadni egy hajfestékre, akkor már fodrászhoz megyek és kitoldom az összeget annyival ami szükséges. Amúgy szép, világosabb, vöröses színt kaptam, abszolút meg voltam vele elégedve, sajnos az ára az, ami nem nyerte el a tetszésemet. 

Próbáltam lefotózni, hogy milyen színt is sikerült elérni. Talán egyik se adja vissza úgy igazán : D Mert ami a szobás fénynél készült az túl vöröses, viszont ami a természetes fénynél az túl szőkés. Világosabb lett határozottan, megmaradt a vöröses árnyalata is, de még mindig nem az, amit keresek. Ebből is adódik, hogy nemsokára egy újabb hajfesték tesztet olvashattok majd nálam, ugyanis a prodigy itt csücsült egy jó hónapja a piszkozatok között.

Ti próbáltátok már ezt a hajfestékes?

6 megjegyzés:

  1. Szia! :) Lenne egy olyan kérdésem, hogy milyen színű volt a hajad mielőtt befestetted ezzel a festékkel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Beteszek ide két linket, az elsőn láthatod az eredeti hajszínem és utána a természetes vörösre festett színt. A második szintén az a szín, amilyennel ez előtt volt festve. Annyi, hogy ezzel a L'oréal-al, a természetes vörös 2 hónapos kikopásával/lenövésével lett befestve.

      http://www.kepfeltoltes.hu/160516/Collage0_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      http://www.kepfeltoltes.hu/160516/2012-11-06_14.32.23_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Törlés
  2. Szerinted szőkített hajra festve is ilyen élénk mély vörös lenne a végeredmény?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát erre nem fogok tudni pontosat mondani. Szerintem igen, talán jobban is fog dominálni a vörös. Legalább is az én logikám ezt gondolja. Érdemes megnézni a hátulján a színskálát, azzal mégis csak lehet viszonyítani. Vagy megnézni más márkák rezes szőkés árnyatait és skáláit.

      De èn úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Mit veszíthetek? : ) csibesárga nem lettem. Max nem tetszik és akkor legközelebb másmilyet veszek. Szerintem érdemes kipróbálni ezt a festéket mert szép színe van.

      Törlés
  3. Igen, csak nem akarok róka vörös lenni xd A szőkített haj nagyon meg tud tréfálni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mondjuk igaz : DD másképp fog viselkedni a szőkítetten, mint az enyémen. Szívatva soha nem volt, annyit világosodott, amennyit a festékhez kevert oxy szívott belőle, de kifejezetten szőkítve nem volt. Amúgy a képek csalókák, ettől egy hajszálnyival világosabb, szőkésebb volt azért. Hát nem is tudom... : /

      Törlés